A szépíró olvas irodalmi beszélgetéssorozat soron következő alkalmát december 2-án a debreceni Déri Múzeum dísztermében rendezték meg. Kiss Ottó írót, költőt Lovas Anett Csilla irodalomkritikus kérdezte.
Lovas Anett Csilla első kérdése arra irányult, hogy Kiss Ottó hogyan lett író. Kiss egy nosztalgikus gyerekkori emlékkel válaszolt: „Elsőosztályos voltam, mikor megtanultam írni és olvasni, ekkor ismertem meg Móricz Zsigmond Iciri-piciri című verses meséjét. Amikor megtanultam olvasni, akkor otthon, a zárt folyosón lemásoltam ezt a mesét egy lapra, s szaladtam édesanyámhoz, hogy írtam egy mesét. Elolvasta és azt mondta, hogy ezt valójában Móricz írta. Tényleg írtam, de
édesanyám magyarázta el akkor, hogy az írás az, amikor a saját gondolataimat akarom papírra vinni.
Ez a különbség aközött, hogy írtam egy verset és hogy írtam egy verset.” Kiss a következőkben arról is beszámolt, hogy az írás iránti lelkesedése a gimnáziumban is megmaradt, ahol verspályázatra írt verset, amellyel sikerült is nyernie, s ez adott neki elegendő motivációt, hogy úgy érezze, költő szeretne lenni.
Lovas kiemelte, hogy Kiss első kötetei verseskötetek voltak, melyek még felnőtteknek szóltak, és csak azokat követően jelent meg az első olyan kötete (Visszafelé hull a hó, 1997), amelyet már kifejezetten gyerekeknek szánt. Lovas afelől kérdezte az írót, hogy mi motiválta ennek a kötetnek a megírását. Kiss elmondta, hogy ez egy többtényezős történet, hiszen ennek a könyvnek a szövegeit már tíz évvel korábban megírta: „Első körben ezek a szövegek széljegyzetek voltak, nem tudtam mit kezdeni bizonyos gondolataimmal, s éreztem, hogy ezek a szövegek az akkori szövegeimhez nem illettek, de bennem volt erősen a közlésvágy.” A költőnek
először Ágai Ágnes gyerekverseskönyve, A titkokat az ujjamnak mondom el (1983) adott motivációt a hasonló szövegekhez.
A következő inspirációt adó tényező Kiss számára a svéd költészet volt, hiszen ezek sokkal inkább szabadversek voltak, amelyek újdonságnak számítottak a nyolcvanas évek közepén: „Ez is motivált egy picit, úgy éreztem, hogy azok a szövegfoszlányok, azok a közlési vágyak inkább a gyermeki énem kifejeződései, amit nem igazán tudtam kezelni, s ezzel együtt rátaláltam erre a verselésre.” Kiss a Visszafelé hull a hó című kötetével kapcsolatban még azt emelte ki, hogy
a svéd költészet volt előtte a minta, de szerette volna megreformálni, így epikus jelleget adott a kötetnek.
Ezt azzal érte el, hogy nem adott címeket a verseknek, hiszen, elmondása szerint, „ezek nemcsak önálló versek, hanem egy egész történet”. A költő még mesélt a kötet 2002-es bővített újrakiadásáról, amely már új címen jelent meg (Csillagszedő Márió). Lovas a következő kérdésével a beszélgetést arra irányította, hogy a kötet hogyan találta meg a közönségét, mert nem gyerekkönyvkiadónál jelent meg, de mégis sikeres tudott lenni. Kiss elmesélte, hogy
eleinte még otthon, írógéppel jegyezte le a verseket, melyeket megmutatott a barátainak, akik lemásolták ezeket,
majd kocsmák mosdójának falán, iskolákban, gimnáziumokban látta ezeket viszont. „Ezek a versek a nyolcvanas évek közepén íródtak, egyrészt a kis versikék jópofák voltak, másrészt meg voltak spékelve olyan történetekkel, amik akkor még a gyermekirodalomban tabunak számítottak, mint a nagyszülők elvesztése. Nekem akkor eszembe se jutott, hogy ezt a Móra Kiadónak leadjam. Teljesen más volt a rendszer. Aki felnőtt könyvet ír, az írhat gyerekkönyvet. Olyan, hogy gyerekirodalom vagy csak gyerekeknek író szerző, nem volt. 2002 után jelentek meg a gyerekkönyvkiadók. Én ezt olyan tisztán láttam, hogy meg se próbálkoztam vele, csak a rendszerváltás után próbáltam megjelentetni a gyerekverseimet.”
Lovas a következőkben arra várta a választ Kisstől, hogy a 2000-es évek elején milyen gyerekeknek író írókat és költőket olvasott, illetve dolgozott-e velük, hiszen abban az időszakban elég kevesen voltak. Kiss szerint szerencsésnek mondhatja magát: „Abba a sodorba kerültem 2002-ben, amikor berobbant itthon a gyerekirodalom, s elkezdtek a felnőttirodalmat író szerzők is gyerekkönyvet írni, részben, mert gyermekük született, részben pedig azért, mert annak indultak, például Darvasi László, aki ekkor jelentette meg a Trapitit.”
Kiss elmesélte, hogy ő is úgy került be a körbe, hogy 1999-ben megjelent a Szövetek című kötete,
amely felnőtteknek szólt, ennek a szövegei pedig megjelentek folyóiratokban, de gyerekirodalmi szövegek nem kerültek be. Lovas a Szövetek című kötetre reflektálva elmondta, hogy abban is megjelenik a kamaszhang, majd a beszélgetést azzal a kérdéssel folytatta, hogy miért fontos Kiss számára a gyerek-, illetve kamaszhang a szövegeiben. Kiss szellemes választ adott: „Nehezen nőttem fel, úgy gondolom, egy különálló gyerek volt bennem, még úgy tíz évvel ezelőtt is. Talán már nincsen, de nem biztos. Hosszú ideig voltam fiatal. Talán csak ennyi, most már komolyabbakat írok.” A beszélgetés a továbbiakban arra fókuszált, hogy
Kiss szövegei nemcsak a svéd típusú gyermekversekkel fonódnak össze, hanem a tabutémákkal is,
hiszen a Csillagszedő Márió, a Ne félj, apa! (2016, Móra Kiadó) és számos más kötete is boncolgat komolyabb témákat. Lovast az érdekelte, hogy Kiss hogyan választja ki a témáit, s miért állnak közelebb hozzá a fajsúlyosabb témakörök. Kiss szerint: „Ez nem volt szándékos. Ha végigmegyünk a köteteimen, akkor csak egy-kettő, ami tabutémát érint. A gyermekek érzelmi helyzetében fontos tényezőt tud játszani a szülők elválása, amiről akkoriban nem beszéltünk, nem szólt erről könyv, pedig nagyon sok gyereket érintett. Ilyen a nagyszülők elvesztése is, ami szintén jelen van a gyerekek életében, mégsem beszélünk róla.” Kiss ezt követően más köteteiről is mesélt, azokban hogyan jelenik meg a gyermeki hang, és
külön kiemelte A nagypapa távcsöve (2009) című kötetet, amelyben nincsen trauma, sem tabudöntögetés,
ott inkább arra helyezte a hangsúlyt, hogyan alakul ki a nagyszülő és az unoka közötti szeretetteljes kapcsolat. Kiss elmondta, hogy a Móra Kiadó újra kiadta a Csillagszedő Máriót, illetve 2023-ban megjelent az Ég Bolt című kötete, amellyel be szerette volna zárni a svéd típusú gyermekköltészet körét.
Lovas arra tért ki, hogy Kiss számos egyéb műfajt is működtet, mint a mesenovella vagy a Mese felnőtteknek alcímmel megjelent Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délután (2006) című kötet. Miért jó a felnőtteknek, ha meséket olvasnak? Kiss a következőt válaszolta erre a kérdésre: „Kísérletező alkat vagyok. El kell mondanom, hogy amikor a Csillagszedő Márió elkészült, akkor Paulovkin Boglárkát megkértem, hogy készítsen illusztrációt a könyvhöz. Elfogadta a felkérést, viszont először fekete-fehérben készítette el, csak később jelent meg színes illusztrációval a könyv.
Én szeretem felkérni az illusztrátorokat magamnak.
Baranyai András is ilyen volt, a Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délután című kötet illusztrátora. Ő sem rajzolt még irodalmi kötetnek illusztrációt, csak tankönyveknek. A Műcsarnokban volt egy felolvasás a kötetből, később elmesélte András, hogy ott állt a nézők közt, és úgy érezte, hogy szívesen illusztrálná a kötetet. Itt ki tudott bontakozni András, hiszen a kötet tele van direkt rontott szövegekkel, András pedig a rajzokkal rá is játszott erre. Először a kiadó vissza is dobta, hogy hibás a szöveg, rossz a rajz. Utána kapott András egy Év illusztrátora-díjat, onnantól kezdve jó volt a könyvterjesztőknek a könyv. Tehát a kísérletezésben mindig van kockázat.” A beszélgetés vége felé közeledve
Lovas kiemelte, hogy több karakterközpontú kötete is van Kissnek,
és arra kérdezett rá, hogy van-e esetleg kedvenc szereplője vagy kötete ezek közül. Kiss elmondta hogy a Szusi apó erdőt jár (Móra Kiadó, 2013) is kísérletező könyv volt, amelyet nem feltétlenül gyerekeknek szánt, és nem is feltétlenül sikertörténet, de olyan kérdéseket vet föl, amelyekről beszélni kell. „A tabutémák már ki vannak lőve, már mindent elmondtak, nem nagyon van új téma, inkább a hogyanja a lényeg, hogyan beszélünk róla, milyen aspektusból és milyen szövegépítkezéssel. Erre tettem kísérleteket a köteteimmel, én tényleg kísérletező alkat vagyok. Most így, idősebb koromra tértem vissza a hagyományos, klasszikus történetmeséléshez.”
Lovas a beszélgetés záróegységében Kiss utoljára megjelent kötetére, az Ég Boltra reflektált. Pontosabban arra, hogy ebben a könyvben leghangsúlyosabb a transzcendenssel való foglalkozás, a kérdése pedig arra irányult, miért alakult ez így. Kiss elmondása alapján: „Ha az ember paradicsomi állapotban élt, akkor ott nem volt szükség művészetekre, s abban a pillanatban, hogy ki lettünk szakítva ebből, a felszakadás sebe az, ami tulajdonképpen létrehozza ezt a gondolkodást, a visszatérés igényét. Erre jutottam, hogy én is ezért foglalkozom írással. Ez nem tudatos, természetesen, de megmutatkozik a köteteimben, ahogy foglalkozom a transzcendenssel.
Én nem vagyok hajlandó a szövegeimben azzal foglalkozni, ami földhözragadt.
Legalább a feltevés legyen meg, hogy elgondolkozzunk ezen. Erre jó apropó volt a kamaszfiú istenkeresése is.” A beszélgetés zárásaként Kiss Ottó az Ég Bolt című kötetéből olvasott fel a hallgatóságnak.
A szépíró olvas – Kiss Ottó, Debrecen, Déri Múzeum, 2025. december 2.
Fotók: Debreceni Irodalom Háza – Déri Múzeum Facebook-oldala
